Titanic-Film és történelem

 

 
Cynthia Nixon élatrajza

Cynthia Nixon

Cynthia Nixon

1966. április 9-én született New Yorkban és azóta is ott él. New Yorkot rajongásig szereti. Olyannyira szereti a várost bohém művésznegyedeivel, gettóivel, Central Parkjával, hogy amikor szereplkőket válogattak a Szex és New York című tv-sorozatba, akkor csak azért jelentkezett, hogy ne kelljen elköltöznie Los Angelesbe!
Cynthia Manhattanben született, manhattani középiskolába járt, majd New York-i egyetemet választott felsőbb tanulmányai elvégzéséhez. Így diplomázott le angol irodalom szakon a Barnard College főiskolán.
Hamar megszerette a színészetet és akaratát minden áron érvényesítette. 13 éves korában Sarah Jessica Parkerrel együtt játszottak a My Body, My Child című abortusz-témát boncolgató filmben, amelyben Vanessa Redgrave két lányát alakították. 14 éves korában Theater World Award-díjat nyert az Ellis Rabb produkciójában, a The Philadelphia Story-ban debütálva. Amég a főiskolára járt végig főszerepeket játszott Broadway darabokban.
Cynthia munkássága sokkal jelentősebb, mint filmes megjelenései, hiszen a világsikert a Szex és New York sorozat hozta meg számára. Cynthia hozzáment főiskolai szerelméhez:
1998-2003 között barátja volt Danny Mozes, akitől 2 gyermeke született:
lánya:Samantha Mozes (b. Nov-1996)
Fia:Ezekiel Mozes (b. 16-Dec-2002)
Mozessel 2003-ig élt együtt ekkor aztán az ő házasságuk is válságba került, így most Cynthia a gyermekeivel él egy manhattani apartmanban.
2003-ban megismerkedett jelenlegi párjával Christine Marinonival, akivel a mai napig együtt van, és 2009. májusában eljegyezték egymást, és komolyan gondolják, hogy összeházasodnak, mint ahogyan ezt Cynthia egy interjújában elárulta.
2006-ban mellrákot diagnosztizáltak nála, de csak 2 évvel később nyilatkozott róla, amikor is túlesett egy műtéten és a kemoterápián. Gyógyultnak nyilvánították. Édesanyja már kétszer megkűzdött ezzel a betegséggel.
2006 - Agy-kontroll sorozat (3 lbs.) ... Dr. Karin Hanson
2006 - One Last Thing... ... Karen Jameison
2005 - Warm Springs ... Eleanor Roosevelt
2005 - Manhattan kicsiben (Little Manhattan) ... Leslie
2002 - Minden jöhet (Igby Goes Down) ... Mrs. Piggee
2000 - Papa angyalkái (Papa's Angels) ... Sharon Jenkins
1999 - Párosban a városban (The Out-of-Towners) ... Sheena
1998 - Szex és New York sorozat (Sex and the City) ... Miranda Hobbes
1996 - Marvin szobája (Marvin's Room) ... Retirement Home Director
1994 - Szabadnapos baba (Baby's Day Out) ... Gilbertine
1993 - A Pelikán ügyirat (The Pelican Brief) ... Alice Stark
1993 - Addams Family 2 (Addams Family Values) ... Heather
1991 - Titokzatos idegen (Face of a Stranger) ... Tina
1989 - Tétre vagy befutóra (Let It Ride) ... Evangeline
1986 - Atomjáték (The Manhattan Project) ... Jenny Anderman (Ithaca)
1982 - Az én testem, az én vérem (My Body My Child) ... Nancy
1980 - Egy bukott hadjárat bizalmas története (Private History of a Campaign That Failed) ... Sue Ellen
1980 - Kis bestiák (Little Darlings)
 
Forrás: HQP
(Ott is saját írás)
 

Életrajzok
Galéria

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-06-08
 

 

 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.