Titanic-Film és történelem

 

 
Kristin Davis életrajza

Kristin Davis

Kristin Davis

Kristin Landen Davis 1965 február 23.-án született Boulderben, Coloradoban.
Szülei még kisbaba korában elváltak, de édesanyja 1968-ban ismét megházasodott.
Kora gyermekkorában elköltöztek Columbiába (Dél Carolina). Itt a mostohaapja az egyetem pszichológia professzora lett (University of South Carolina).
Kristin már kisgyermekként tudta, hogy színésznő szeretne lenni, hiszen fellépett 10 évesen a közösségi ház Hófehérke és a hét törpe színdarabjában.
Iskolái: AC Flora High School, Dél Carolina
Rutger University, New Yersey
Dipéomaszerzés után New Yorkba költözött 1987-ben. Reklámfilmekben és színházakban játszott, amég be nem válogatták a Melrose Place sorozatba. Megkapta Brooke Armstrong Campbell szerepét. A sorozatot egy év után otthagyta, mert kiírták a sorozatból, hiszen a tv nézők nem szerették az általa megformált karaktert.
Ezután feltűnt más televíziós sorozatokban is, mint pl a Jóbarátok vagy a Seinfeld.
1998-ban megkapta Charlotte York szerepét a Sex and the City (Szex és New York) sorozatban, egészen 2004-ig a sorozat végéig szerves része volt annak. 2004-ben az utolsó évadba nyújtott alakításáért Emmy-díjra jelölték.
Kristin jelenleg Los Angelesben él, nincsen férje sem gyermeke és nagyon reméli, hogy egyszer eljut Indiába.
Érdekességek Kristinről:
Zenék, amiket kedvel: Dave Matthews, a brazil zene, a Joni Mitchell-féle népzene, Wolfgang Amadeus Mozart.
Azon az egyetemen végzett, ahol apja is dolgozott.
Hobbijai közé tartozik a jóga, a sütés, és a túrázás.
42. helyezett volt a Stuff magazin a világ 102 legszexisebb nője között.
2004-ig Ő volt az egyetlen a Szex és New York négyesében, akit nem jelöltek Emmyre.
A legjobb barátja Melanie Shatner.
Van Maybelline szóvivője.
Ő és ex barátja Alec Baldwin vendégszerepet játszott a Will és Grace valamint a Jóbarátok sorozatokban, de nem ugyanazon részekben.
2004. júniusában Dániába látogatott egy hétre.
Azt hallani a színésznőről, hogy nem vágyik sem a házasságra, sem gyerekekre, sőt azt szeretné, ha a Szex és New York mozifilm második részében Charlottenak sem lenne több gyermeke, esetleg több kutyája. Elmondása szerint az általa megformált szerepekben már éppen elégszer ment férjhez, saját esküvőre nem vágyik.

FILM:

Szex és New York (2008) színész
Kiskarácsony mindenáron (2006) színész
Összekutyulva (2006) színész
Cápasrác és Lávalány kalandjai (2005) színész
A győztes mindent visz (2004) (TV film) színész
Miss Spider és a Napsugár rét lakói (2004) (TV film) színész
3 nap (2001) (TV film) színész
Száguldó csapda (2000) színész
(Take Me Home: The John Denver Story) (2000) (TV film) színész
Szex és New York (1998) (TV film) színész
(A Deadly Vision) (1997) (TV film) színész
The Ultimate Lie (1996) (TV film) színész
Melrose Place (1992) (TV film) színész

Forrás: HQP
(Ott is saját írás)

 

Életrajzok
Galéria

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-06-08
 

 

 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.